Pályázatok

A Móraagro Kft. által megnyert pályázatok.

pályázat fejléc

A Móraagro Kereskedelmi És Szolgáltató Kft. Telephelyfejlesztésének pályázata
DAOP-1.1.1/E-2009-0121

A Móraagro KFT 1996 óta működik sikeresen a Dél Alföldön, Mórahalmon. A vállalkozás a különböző növényvédelmi szerek gyártásával és nagykereskedelmével foglalkozik már az alapítása óta. Jelenlegi telephelye már kevés a megnövekedett forgalom és a partnerek megváltozott vásárlási szokásai miatt. Eddig megvásároltak egy hosszabb időtartamra elegendő mennyiséget, de ma már csak kisebb mennyiséget vásárolnak meg, és nekünk kell raktározni. Ez nagyobb raktárkapacitást igényel, amit eddig képesek voltunk kiszolgálni, de manapság már a termelésünk is megnövekedett, ezért a raktárunkat ki kell bővítenünk. A projektünk célja is ez, hiszen az eddigi 850 m2-es területünket meg kívánjuk bővíteni még további 437,63 m2-rel. Amennyiben ez a projekt megvalósul, úgy a vállalkozásunk képes lesz további mennyiséget gyártani, és több évre megoldja a megnövekedett raktári kapacitás-gondját is.

Remélhetőleg a bővítésünk nemcsak mennyiségileg növekszik, hanem ezzel képesek leszünk a munkatársainkat is megtartani - hiszen ők már jól képzett szakemberek - de új munkahelyeket is szeretnénk teremteni. Ezzel a lépésünkkel a fajlagos költségeink biztosan csökkennek, ezáltal a pályázat horizontális céljait is képesek leszünk teljesíteni, hiszen sokkal kevesebb energiát vizet és hulladékot használunk fel, mint eddig.

A projekt kedvezményezettje: Móraagro Kft, 6782 Mórahalom V. kerület 85.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÚMFT infovonal: (+36 40) 638 638
nfu@meh.hu
www.nfu.hu
DARFÜ Nonprofit Kft.
Tel:(+36 62) 561 920
info@darfu.hu
www.darfu.hu
pályázat fejléc

A MÓRAAGRO KFT. VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK KIÉPÍTÉSE
GOP-2.2.1-08-2008-0147

A projektünk célja egy olyan integrált vállalatirányítási rendszer fejlesztése és installálása, mely lehetővé teszi számunkra, hogy áttekintsük a saját folyamatainkat, és a szoftver használatával gyorsabb és pontosabb döntéseket hozhassunk a vállalkozásunkkal kapcsolatban, amely növelni fogja a versenyképességünket. Miután a saját bevételeinket, forgalmunkat és nyereségünket újabb értékesítők alkalmazásával kívánjuk növelni, ezért különösen fontos a jó vezetői döntéstámogató rendszer megléte és állandó használata.

Terveink szerint a jövőben a saját jogú és forgalmazású termékek gyártását és forgalmazását szeretnénk növelni, elsősorban a potenciális partnerek direkt, személyes megkeresése révén. Értékesítőink munkáját szeretnénk megkönnyíteni és egyben hatékonyabbá tenni az új vállalatirányítási rendszer bevezetésével. A vállalatirányítási rendszer használatával munkatársaink mobilitása növelhető, a partnerlátogatások során azonali elérhetőség biztosítható számukra a központi adatbázissal és az online kapcsolat révén folyamatosan a legújabb információk birtokában tudnak tájékoztatást adni a vevők számára mind a raktárkészlet, termékjellemző, szállítási határidő és értékesítési ár vonatkozásában.

A vállalatirányítási rendszer bevezetésével elérendő célként jelölnénk meg a kiszolgálási gyorsaság növelését, hatékony készletgazdálkodás alkalmazását, vevők számának dinamikus növelését, a vevői elégedettség fokozását, az értékesítés volumenének növelését, az értékesítés árbevételének növelését, az értékesítési költségek csökkentését ezáltal az értékesítők hatékonyságának növelését.

Úgy gondoljuk, a projekt megvalósításával az általunk nyújtott, az értékesítéshez kapcsolódó, vevői megelégedettséget növelő szolgáltatások köre oly mértékben bővülne, hogy jelentős előnyt kovácsolhatnánk a piacon hasonló tevékenységi körben működő versenytársainkkal szemben, ezáltal vállalkozásunk mérete, piaci részesedése növekedésnek indulhatna.

A projekt kedvezményezettje: Móraagro Kft, 6782 Mórahalom V. kerület 85.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
ÚMFT infovonal: (+36 40) 638 638
nfu@meh.hu
www.nfu.hu
MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ zrt.
Tel:(+36 40)200 617
info@magzrt.hu
www.magzrt.hu
Repce tápanyagelellátási technológia
Rosier műtrágya család
Fosfitex
Zöldségnövnyek hiánybetegségei... könyv
Zöldségnövnyek hiánybetegségei... könyv